2017. június 15., csütörtök

A műtét második napja



Az éjszakám teljesen nyugodtan telt az első műtéti nap után. Másnap reggel fél nyolcra már ismét a HairHungary klinikán voltam a második, és egyben befejező műtéti napra. 

A forgatókönyv ugyanaz volt, mint az első napon: fájdalom- és vérzéscsillapítót kaptam, majd délelőtt a hajszálak kivétele következett, immáron a bal oldali fejrészről és a tarkó bal oldaláról. Nagy örömömre ebéd után azzal fogadott az orvos, hogy a bal oldalról sokkal több hajszálat sikerült kinyerniük, a tegnapi kb. 1900 hajszál helyett közel 2800-at. Egyébként nem egyedi eset, hogy az egyik oldal valami oknál fogva sűrűbb, mint a másik.

Összesen 4700 hajszál került beültetésre a két nap alatt



A hajszálak beültetése ismét egész délután tartott, így végezetül több mint 4700 hajszál került beültetésre a két nap folyamán.

A műtéttel kapcsolatban összegzésként elmondható, hogy egy rendkívül szimpatikus és szakmailag profi csapat kezei közé kerültem, akiknek minden megmozdulásából érezhető volt a páciens teljes komfortérzetének megteremtése és természetesen a beültetéssel elérhető legjobb eredmény elérése.
 
Blogom következő részében a műtétet követő időszakról számolok be.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése